Általános Szerződési Feltételek

A The Million Roses Kft. (továbbiakban: Eladó) jelen okiratban rögzített általános értékesítési (eladási) és szállítási feltételei (a továbbiakban ÁSZF) – egyedi szerződésben rögzített eltérő megállapodás hiányában – irányadók az általa forgalmazott valamennyi termék üzletben és honlapon történő értékesítése, illetve e körben üzlethelyiségen kívül és távollévők között megkötött szerződése vonatkozásában. A megrendelés a jelen okiratba foglalt ÁSZF Vevő általi elfogadását is jelenti egyúttal.
Eladó továbbá kijelenti, hogy a Ptk. 6:78. § (2) bek. alapján az ÁSZF nem tartalmaz olyan feltételeket, amelyek a szokásos szerződési gyakorlattól, valamint a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy a felek között korábban alkalmazott szerződés valamely kikötésétől eltérnek.

I. Általános rendelkezések:

A./ Adatvédelem:
Vevő az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint önkéntesen és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy Eladó, mint Adatkezelő a honlap látogatása, továbbá a termék átvételekor átadandó személyazonosító okmány(ok)on szereplő személyes adatait a szolgáltatás megvalósítása céljából, legfeljebb a cél fennállásának teljes időtartama alatt kezelje. (A szolgáltatás megvalósításának minősül különösen, de nem kizárólagosan a termékkiválasztások kezelése, a kiválasztott termékek címzetthez történő kiszállítása, vagy azok áruháznál történő átadása, a pénzügyi tranzakció lebonyolítása, a számlázás, valamint a Vevővel történő további esetleges kapcsolattartás.)
Vevő hozzájárul ahhoz, hogy a megadott személyes adatait az Adatkezelő további, vele együttműködő személyeknek (adatfeldolgozók és/vagy adattovábbítás címzettjei) is átadja, amelyek az előbb említett cél megvalósítása során az Adatkezelő partnereinek minősülnek.
Vevő kijelenti, hogy a megadott személyes adatai a valóságnak megfelelnek, egyben kötelezettséget vállal arra, hogy bármely, az adatokban történt változást haladéktalanul bejelenti az Adatkezelő részére.
Az érintett írásban tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, kérheti továbbá személyes adatainak helyesbítését és törlését. Emellett, az adatkezeléssel érintett személyt megilleti a tiltakozási jog, valamint a bírósági jogérvényesítés joga.
Az Adatkezelő kijelenti, hogy a személyes adatokat kizárólag a fent írt célokból használja, illetve azokat csak ezen célok elérése érdekében továbbítja, a mindenkor hatályos adatvédelmi törvény előírásainak megfelelően.
Az Adatkezelő kijelenti, hogy a kezelt személyes adatokat kizárólag a célok megvalósításában érintett személyek ismerhetik meg.
Adatkezelő megtesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsa az adatok biztonságos, sérülésmentes kezelését és az ehhez szükséges adatkezelési rendszerek kiépítését, működtetését. Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse. Adatkezelő megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adatok véletlenül se sérüljenek, illetve semmisüljenek meg. A fenti kötelezettségvállalást az Adatkezelő az adatkezelési tevékenységben részt vevő munkavállalói részére is előírja.

B./ Honlap:
A weboldal harmadik személyek által üzemeltett weboldalakra mutató linkeket is tartalmazhat. Az ilyen weboldalakon található tartalom nem feltétlenül áll az Adatkezelő (Eladó) befolyása alatt.
A weboldal egyes részei a Vevő azonosításának érdekében kisméretű adatfájlokat, ún. „cookie”-kat használ, amely a Vevő számítógépén tárolódik. A böngésző program segítségével beállítható, meggátolható a cookie-kal kapcsolatos tevékenység azzal, hogy cookie-k használata nélkül előfordulhat, hogy a honlap egyes szolgáltatásai nem használhatók.
A honlapon a látogatás rögzítése végett a látogatásra használt számítógép IP címe naplózásra kerül, mely adat tárolása kizárólag statisztikai célokat szolgál. A naplófájlban található adatok nem kerülnek összekapcsolásra egyéb személyes adatokkal, amely alapján Vevő személyesen azonosítható lenne.

Eladó nem felel azokért a hibákért, kimaradásokért vagy műszaki nehézségekért, amelyek a honlap használata, elérése közben felmerülhetnek.
Vevő hibabejelentése, illetve Eladó által észlelt hiányosság esetén Eladó mindent megtesz a hiba lehető legrövidebb időn belül történő elhárítása érdekében.
Eladó jogosult honlaphoz történő hozzáférés korlátozására a szükséges a javítások és karbantartások elvégzése, illetve a rendszer fejlesztése vagy új rendszerelemek bevezetése érdekében.
Megfelelő – honlapon történt – tájékoztatást követően az Eladó jogosult a szolgáltatást beszüntetni azzal, hogy a visszaigazolt megrendelések teljesítésre kerülnek.


A honlap tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és az az Eladó szellemi tulajdonát képezi, mely az Eladó előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen formában nem használható fel.

C./ Egyéb:
A felek kötelezettségeik teljesítése során egymás közötti érintkezésükben érvényesnek az írásos érintkezést (posta, fax, e-mail) ismerik el.
A faxon és e-mailben eljuttatott jognyilatkozatok, értesítések, tájékoztatások csak abban az esetben érvényesek, ha a címzett visszaigazolta azok kézhezvételét, vagy a feladó hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy a címzett az értesítést, tájékoztatást kézhez vette.

A megállapított ár magyar forintban értendő és az ÁFA-t, valamint a csomagolás, kiszerelés és szállítás költségét tartalmazza.

Vevő által összeállított konszignációk megfelelőségéért, a termék kiválasztásáért, a mennyiség és fajta helyes meghatározásáért az Eladó felelősséget nem vállal.
Vevő tudomásul veszi, hogy egyes kategóriákon belül a termékek egymáshoz képest eltérhetnek, azok változó megjelenésére és egyedi kiszerelésére figyelemmel azzal, hogy Eladó minden esetben az ilyen kategórián belül az adott termék jellemző tulajdonságaihoz és megjelenéséhez hasonló termék átadását vállalja.




II. A szerződés megkötése és teljesítése:

A./ Regisztráció:
Vevő kizárólag előzetes, valós adatokkal végrehajtott regisztráció alapján jogosult a honlapon történő vásárlásra. Adatváltozás bejelentése, regisztráció törlése a honlap megfelelő felületén teljesítendő. A változás bejelentése, regisztráció törlése elmaradásából eredő károkért Eladó felelősséget nem vállal.
A regisztráció körében létrehozott jelszót Vevő illetéktelen harmadik fél számára nem adhatja ki. Vevő teljes felelősséggel tartozik a regisztrációja alatt kezdeményezett és bonyolított ügyletekért. Vevő köteles Eladó felé bejelenteni, ha feltehető, hogy jelszava és regisztrációja jogosulatlanul kerül felhasználásra. Vevő bejelentése és megalapozott jogosulatlan felhasználás esetén Eladó jogosult a regisztráció zárolására, egyúttal a Vevőt a jelszó megváltoztatására felhívni. Eladó nem felel a kárért, amely annak eredményeként merült fel, hogy a Vevő a jelszavát felfedte vagy azzal harmadik személy visszaélt.
Eladó jogosult a regisztráció törlésére, amennyiben feltehető Vevő terhére esően az ÁSZF rendelkezéseinek megsértése.
A zárolt regisztráció 30 nap elteltével törölhető.
A regisztráció törlése nem érinti az ÁSZF azon rendelkezéseit, amelyek természetüknél fogva ezt követően is hatályban maradnak.

B./ Megrendelés és visszaigazolás:
A regisztrált Vevő a kiválasztott terméket a honlapon keresztül az adott terméket feltüntető és a termék lényeges tulajdonságaira vonatkozó, valamint egyéb releváns információkat (különösen elérhetőség, ár, szállítási idő, panasz bejelentés) tartalmazó felületén kialakított menüpontok kiválasztásával, valamint egyéb szükséges adatok (fizetési mód, számlaigény, átvételi mód) megadásával tudja megrendelni. Bankkártyás fizetési mód esetén a sikeres tranzakcióról a honlapról átirányított felületen és Vevőnek küldött értesítés tájékoztatja a Vevőt. A sikeres megrendelésről az Eladó automatikus értesítéssel tájékoztatja a Vevőt. A sikeres megrendelést követő legkésőbb 12 órán belül az Eladó visszaigazolást küld a Vevő részére, amely tartalmazza a kiválasztott termék(ek) megnevezését, árát, a fizetési módot, valamint a szállítási vagy átvételi időszakot. Vevő a sikeres megrendelést nem módosíthatja, annak törlésére kizárólag az Eladó jogosult.
A felek között a szerződés a jelen ÁSZF szerint, a megrendelés visszaigazolásával jön létre.
Az így létrejött szerződésnek megfelelően Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a megrendelt terméket a honlapon feltüntetett áron, a megrendelt mennyiségben, a megjelölt szállítási címen vagy üzlethelyiségben a visszaigazolás szerinti szállítási időszakban (napszak) átveszi és a vételárat a választott fizetési mód szerint megfizeti. Eladó vállalja a megrendelt és visszaigazolt termék(ek) a Vevő által megjelölt címen vagy üzlethelyiségben a visszaigazolás szerinti időszakban történő átadását, a vételár megfizetéséről a bizonylat (nyugta, számla) kiállítását.

C./ Fizetési feltételek:
A termék vételára készpénzben történő teljesítéssel, illetve bakkártyás tranzakcióval teljesíthető. A termék megrendelése során a Vevő köteles a fizetési módot megjelölni. Bankkártyás fizetés a megrendelés alkalmával teljesíthető. A sikeres tranzakcióról a honlapról átirányított felület és Vevőnek megküldött értesítés tájékoztatja a Vevőt.
Bankkártyás fizetési mód esetén bankkártya engedélyeztetése (érvényességének megállapítása) iránt Eladó által 700,- Ft, valamint a termék árának megfelelő teljes összeg zárolására kerül. A terhelésre azonban csak a termék tényleges átvétele alapján kerül sor. A pénzügyi intézmények főszabályként a korábban már zárolt összegből teljesítik a terhelést, így a terheléssel a zárolás is feloldásra kerül.
Előfordulhat azonban, hogy a pénzügyi intézmény nem a zárolt összegből végzi a terhelést, mely esetben a terhelés ellenére az alább jelzett ideig a zárolás is fennmarad, az ekként okozott esetleges kárért Eladó a felelősségét kizárja.
Amennyiben Vevő a kiszállított termékeket nem veszi át, a fentiek szerint zárolt összeg – az adott pénzügyi intézmény gyakorlatától függően – legkésőbb 20 munkanapon belül felszabadul.
Megrendeléskor Vevő köteles biztosítani a bankártya online fizetésekre való alkalmasságát és annak érvényességét. Amennyiben a Vevő bankkártyája érvénytelenné válik az átvétel napján, úgy ez esetben Eladó jogosult a termék szállítását és átadását mellőzni.

Készpénzben történő teljesítés esetén a vételár a termék átadásával egyidejűleg teljesítendő.


A vételár megfizetéséről a termék átadásával egyidejűleg bizonylat (nyugta, számla) kerül kiállításra.

D./ A teljesítés:
A megrendelt és visszaigazolt termék átadása a Vevő által a megadott szállítási címen, vagy az Eladó üzlethelyiségében történik a visszaigazolás szerinti időszakban.
Harmadik személy részére történő átadás, mint teljesítési hely kizárólag bankkártyás előzetes fizetés feltételével igényelhető azzal, hogy az átvétel biztosítása a Vevőt terheli.
Eladó értesítést hagy, illetve értesítést küld a Vevőnek, amennyiben az átadást az Eladó a szállítási címen megkísérelte.
Üzlethelyiségben történő átadásra a visszaigazolás szerinti napon zárásig van lehetőség, kiszállítás munkaszüneti napok kivételével hétfőtől-szombatig 08:00-22:00 óra között teljesíthető.
Vevő elfogadja, hogy a visszaigazolásban jelölt teljesítési időszak nem kötelező érvényű, az a teljesítés várható idejére vonatkozó információ.
Az eladói teljesítés szerződésszerű, ha:
- üzlethelyiségben történő teljesítés esetén akkor, amikor a terméket az Eladó a Vevőnek átadta,
- szállítási címen történő teljesítés esetén a visszaigazolás szerinti időszakban a terméket a Vevőnek átadta és erről szállítói bizonylat készül.

Vevő az átadás időpontjában köteles a terméket megvizsgálni. Az átvizsgálás elmulasztásából, illetve a nem megfelelően rögzített, szerződésszegésre alapított kifogásból eredően az Eladót felelősség nem terheli.
Vevő által megjelölt személyt az Eladó minden esetben köteles vizsgálat nélkül a Vevő jogszerű képviselőjének tekinteni.
A teljesítés helyén a termék átvételével a kárveszély átszáll a Vevőre.
A felek megállapodnak abban, hogy amennyiben jogszabályi rendelkezés vagy a felek megállapodása értelmében az Eladó a szerződés tárgyát képező termékhez termékleírást, műszaki dokumentációt illetve használati útmutatót, stb. köteles biztosítani, úgy a felek a nyomtatott írásos dokumentációval egyenértékűként fogadják el az elektronikus formában a Vevő rendelkezésére bocsátott termékleírást, műszaki dokumentációt, használati útmutatót, stb. is.

E./ Szerződésszegés, elállás:
Amennyiben a Vevő érdekkörében felmerült okból a termék átvételére megrendelés szerinti címen a szállítási időszak napján, vagy az átvétel napján zárásig az üzletben személyesen nem kerül sor, illetve a szerződés, illetve ÁSZF szerinti kötelezettségét megszegi, úgy Eladó jogosult a szerződéstől elállni és a terméket vissza-, illetve megtartani és Vevő köteles Eladó felhívására, annak valamennyi ésszerű és igazolt költségét, kárát megfizetni.
Eladó beszámításra jogosult.
Eladó a termék tárolásra nem köteles, tárolást nem vállal.
Vevő érdekkörében felmerülő okból át nem vett termék tekintetében ismételt kiszállítás esetén az ismételt kiszállítás költségeit Eladó jogosult a Vevőre terhelni.
Amennyiben Vevő a termék átvételét – eladói szerződésszegésre (késedelem, hibás teljesítés) hivatkozással – megtagadja (melynek tényét az Eladó az átvétel helyén írásban rögzít és a felek közösen aláírásukkal ellátják), úgy Vevő jogosult a szerződéstől elállni és valamennyi, a teljesítéssel összefüggő igazolt költséget igényelni az Eladótól.
Az elállásra jogosult azonban az elállás helyett követelheti a teljesítést is.
Vevőt – az Eladó szerződésszegésén felül – nem illeti meg elállási jog a romlandó (pld. virág) vagy minőségét rövid ideig megőrző termék, olyan zárt csomagolású termék (élelmiszer) tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
A fenti kategóriákba nem eső egyéb termék esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet az irányadó.
Vevőt indoklás nélküli elállási jog illeti meg, mely jogát a termék átvételétől számított 14 napon belül, nyilatkozattal gyakorolhat. Vevő az elállás közlésétől számított 14 napon belül köteles a terméket Eladónak visszaküldeni.
Eladó az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a Vevő által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is –Vevő eltérő beleegyezése hiányában – a Vevő által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon. Eladó nem téríti a legkevésbé költséges visszaszállítási mód helyett alkalmazott eltérő visszaküldésből eredő többletköltségeket. Az Eladó fenntartja a hibákból adódó elállás jogát, amennyiben a Vevő részéről a termék kifizetése nem történt meg.


VI. Szavatosság

A termék átvételekor észlelt esetleges hiányt az átvétel megtagadásával együtt az átvételi okmányokon kell feltüntetni és az átadó, és átvevő személyeknek aláírni.
Vevő nem alapíthat igényt a termék olyan jellemzőire hivatkozással, amelyek honlapon közölt tájékoztatásban foglaltaktól eltérnek, de nem befolyásolják a termék használati értékét.
Kifogás esetén Vevő nem jogosult beszámításra, illetve fizetési kötelezettsége teljesítésének visszatartására. A Vevő esetleges ilyen eljárása szerződésszegésnek minősül és az erre vonatkozó jogkövetkezményeket vonja maga után.
Eladó szavatosságot vállal azért, hogy a termék megfelel a jogszabályokban foglalt tulajdonságoknak, minőségi követelményeknek, illetve az Eladó által – az I. pontban jelöltek szerint – adott tájékoztatásban szereplő tulajdonságoknak.
A szavatossági feltételek tekintetében a vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések irányadók.
Eladó elhárít minden olyan kifogást, szavatossági igényt, elmulasztott, illetve nem megfelelő formában és tartalommal történt igénybejelentést, Vevő terhére esően a közlés/bejelentéskor fennálló szerződésszegés esetén, olyan hibák, hiányosságok és a termék károsodása tekintetében, amelyek a termék elhasználódásából, illetve a termék Vevő általi helytelen használatából vagy helytelen kezeléséből fakadnak.

VI. A szerződésre irányadó jog

A szerződő felek tudomásul veszik, hogy a közöttük létrejött szerződésre a Magyarország Polgári Törvénykönyve és a vonatkozó egyéb jogszabályok az irányadók.

VII. A jogviták eldöntése

A szerződő felek tudomásul veszik, hogy a vitás kérdéseket elsősorban békés úton próbálják rendezni.
Vevő a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (a továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében jogosult a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását kezdeményezni.
A szerződő felek közötti vitás kérdések eldöntésére felek kikötik az Eladó székhelye szerinti bíróság kizárólagos hatáskörét és illetékességét.

Ezen ÁSZF 2016. július 25.-én lép hatályba és visszavonásig érvényes.

Vevő tudomásul veszi, hogy az egyes egyedi szerződésekben egyedileg meghatározott feltételeken kívül minden egyes vásárlására a jelen ÁSZF az irányadó.
Eladó vállalja, hogy ezen ÁSZF általános szerződési feltételeit a vásárlások helyén jól láthatóan kifüggeszti, valamint az esetleges változásokról a Vevőket hasonló módon tájékoztatja.


Budapest, 2016. július 25.

The Million Roses Kft.

Hello!

Csatlakozzon a levelezési listánkhoz